… nem kell, hogy bármi meghatározó és fontos történjen, ez a pillanat már önmagában értékes. Pusztán attól, hogy itt vagy és én is itt vagyok és a fizikai testeink egy helyen, egy időben találkoztak. Már ettől ünnep. Nem kell hogy történjen valami, nem kell hogy mondjál valamit, nem kell hogy bármit is cselekedj. Csak legyél itt a teljes lényeddel, nekem ez elég… bőven elég. Örülök, hogy látlak téged. Örülök a jelenlétednek.

Sajnálom, hogy azt az érzést keltettem benned, hogy nem vagy fontos. Nem állt szándékomban és nem is gondoltam volna, hogy a cselekedetem ilyen érzéseket vált ki benned. A szívem legmélyéről szeretlek téged. Szeretném, hogy ezt tudd, még akkor is, ha soha nem mondtam neked. Talán túlságosan merev voltam ahhoz, hogy kifejezzem, vagy nem találtam meg a megfelelő szavakat, gesztusokat. Nem tudtam, hogyan csináljam jól. Nem tudtam, hogyan öleljelek, hogyan kerüljek hozzád közel. Nem találtam meg az utat. Szeretlek téged azért amilyen ember vagy most, amilyen voltál eddig és amilyen ember leszel a jövőben. Teljes szívemből kívánom neked, hogy minden álmodat meg tudd valósítani, mert nagyon fontos, hogy éld azt, amit egy belső hang mond neked és kövesd azt az utat, amit ez a belső hang kövez ki neked.

make-connection-with-customersÉrtékes ez a pillanat…. mert mindketten itt vagyunk. Itt és most. Talán csak egy percig tart és aztán ismét tovább kell mennem, talán valaki közbeszól és félbeszakítja a csendet. Talán neked akad valami dolgot és te mész tovább. Nem tudom, de ez nem is fontos. Csak ez a pillanat fontos és az, hogy létrejött. Nem kell tenned semmit sem, csak legyél…. nekem ez a legnagyobb ajándék…. hogy láthatom a szemeidet, hogy érezhetem a szíved dobogását, hogy érezhetem a tested melegét, ahogy hozzám bújsz.

Jó látni a könnyeidet is, amiket a szavaim hatására látok a szemedben. Ezek a könnyek elárulják nekem, hogy mennyire hiányoztam neked. Köszönöm őket, mert egész eddig talán én magam sem hittem el, hogy fontos lehetek neked. Tudom, hogy félsz. Tudom, hogy túl értékesnek tartod ezt a pillanatot és hirtelen azt sem tudod, hogy mit kezdjél vele. Túl sokáig, túl sokszor voltam távol. De most itt vagyok. Nem kell bepótolnunk semmit sem. Nincs mit bepótolni, csak újrakezdeni. Talán kicsit másként.

love_matchsticks-wideHa itt tudsz most lenni velem teljes lényeddel, a szíveddel és lelkeddel, ha benne tudsz lenni ebben a pillanatban azzal a fájdalommal, amit magadban érzel a külön töltött idő végett és azzal a félelemmel, amit az felett érzel, hogy mi fog történni a következő pillanatban és hogy vajon én benne-e leszek ebben a pillanatban, akkor ez a pillanat örökké fog tartani. Hadd, hogy legyenek…. had legyen a fájdalom, had legyen a félelem. Csak legyél itt velem velük együtt… csak legyél itt, mert most találkoztunk és ez egy végtelenül értékes pillanat számomra… mert itt vagyok Én és itt vagy Te…..

Nem kell tenned semmit sem, nem kell mondanod semmit sem, nem kell hogy szórakoztass engem, nem kell hogy kitaláld, mivel vonhatnád magadra a figyelmemet és hogy mi lenne számomra értékes. A puszta jelenléted értékes és nekem örömet szerez. Köszönöm neked ezt a pillanatot…

 

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0