Sokszor, amikor valamilyen workshopot hirdettem, vagy kiposztoltam egy írásomat, megírtam egy verset, vagy lefotóztam egy napfelkeltét vagy egy ködös reggelt, eszembe jutott, hogy ez 6 200 000-ik ilyen fotó, vers, írás, workshop. Elég megnézni a saját FB falamat, ahol azt látom, hogy az ismerőseim nagy része valamilyen workshopot, elvonulást, tábort, tanfolyamot, előadást szervez vagy részt vesz rajta. Hová fér ehhez az én tartalmam? Minek az egyáltalán? Én saját magam sem bírom befogadni a sok információt, akkor azok is így lesznek vele, akiknek szembejön az én tartalmam.
‘Khalil Gibran’s The Prophet.’ All images © 2014 GKIDS / Participant Media.
Ma ismét feljött bennem ez a gondolat és a hozzá társuló lehúzó érzet. Megfigyeltem magamban, hogy milyen képet társítok hozzá. Azonnal eszembe jutott Brian életéből az a jelenet, ahol a próféták egymás mellett állnak és mindegyik valamilyen világvégét vagy megváltást hirdet és mindegyik előtt áll egy maroknyi ember. Az ehhez társuló gondolat: “Ez nagyon gáz” 🙂 Aztán megtaláltam azt is, hogy ezt milyen világszemléleten keresztül nézem. Ez abból a nézőpontból fakad, ahol a siker van a fókuszomban és a szűkösség az alap érzet a világról. Ebben a felállásban annál értékesebb ember vagyok, minél nagyobb sikert érek el, amit tökéletesen lehet mérni az emberek mennyiségében, akik engem követnek, hallgatnak, figyelnek. Ha ezt belehelyezem a már említett szűkösség kontextusba, akkor rájövök, hogy csak úgy szerezhetek emberi figyelmet, ha “legyőzöm” a mellettem álló prófétát és átcsábítom magamhoz az ő embereit. Nagy király akkor leszek, ha előttem fognak állni a tömegek, a mellettem állók meg irigykedve figyelnek majd és ettől leszek én a legértékesebb az összes közül, ettől lesz létjogosultsága annak, amit én hirdetek, ettől lesz az én tanom az abszolút igazság. Ebben a kontextusban állandó kepesztés van, állandó félve nézelődés körbe, hogy hol állok éppen a népszerűségemmel. Ebben a világszemléletben néha gondolatban a másik oldalon állok, a pulpitus alatt, ahonnan meg azt látom, hogy inkább fel sem állok oda, ha ez ilyen harccal jár. El leszek én szép nyugiban, nem kell a megszégyenülés, a törékeny siker vagy mások irigységből fakadó áskálódása, jó ez az elveszés a tömegben.
Aztán jött egy másik kép, ami leváltotta a prófétásat. Egy fesztivál pillanat jutott eszembe, azt hiszem hogy az Everness egyik esti koncertje volt. A színpadon összeállt két vagy három művész és együtt zenéltek és énekeltek. Az előző este mindkettőjüknek volt külön fellépési ideje, most viszont együtt öröm-zenéltek. A színpad előtt tűztáncosok táncoltak és volt egy pár, aki a színpadtól nem messze teljes harmóniában a zenével kontakt -táncolt. Mindenki úgy “hirdette az igét”, hogy egyszerűen kifejezte saját magát, egy hozzá közel álló formában. Aztán elképzeltem a Brian életbeli igét hirdetők sorát ilyen módon. Láttam magam előtt ugyanúgy sorban egymás mellet állni a “prófétákat”. Az egyik a saját verseit szavalta teljes átéléssel, egy lány szalaggal táncolt, egy harmadik énekelt, egy negyedik ember dobolt és ez a sor végeláthatatlan volt. És én csak sétáltam előttük, hosszabb-rövidebb időkre megállva és éreztem, hogy az egész testem vibrál és felébred és ő is csinálni akar valamit, ő is ki akarja fejezni magát valahogy, mert az igazi és őszinte önkifejezés önkifejezésre hív és hihetetlen energiával tölti meg a levegőt.
És ahogy ez a belső kép egyre több színt kapott bennem, észrevettem, hogy azt érzem, hogy én is be akarok állni ebbe a sorba, tök mindegy, hogy a 6 200 000-ik vagyok, mert nincs sorrend csak két állapot – csinálod vagy nem csinálod. Végtelenül szépnek láttam azt, hogy emberek kifejezik magukat valami által és minél jobban összhangban vannak magukkal, azzal, amit csinálni, kimondani, elénekelni, lefesteni, leírni, elszavalni akarnak, annál jobb a közelükben lenni. Ez már nem arról szól, hogy mennyi ember álljon az én pulpitusom előtt, sem arról, hogy kinek van igaza, hogy ki sikeres és ki nem, mert ezek a fogalmak teljesen irrelevánsak, ha ön-kifejezésről van szó.
Szóval …
Légy bátor annak átültetésében, ami tűzbe hozza a lelkedet. 