Az egóról nagyon sokat hallani az önismeret és spiritualitás kapcsán, és a legtöbb esetben inkább negatív összefüggésben, mint valami olyasmiről, amit meg kell haladni, elnyomni magunkban, vagy megszabadulni tőle, hogy “jobbak” legyünk.

Ez azt jelentené, hogy az egónk egy statikus dolog, ami vagy van vagy meghaladjuk és akkor nincs többé? Vagy az egónk fejlődik, tágul, egyre komplexebb módon látjuk általa a világot magunk körül? Ez utóbbit vallja Susanne Cook Greuter, Harvard Egyetem kutatója, aki több mint harminc évet töltött az Ego-fejlődési modelljének megalkotásával és folyamatos csiszolásával. A modell szemlélteti, hogy milyen módon adunk értelmet a világnak magunk körül, és hogyan halad(hat) ez a fejlődés a nagyon kizárólagos, szűk, merev értelmezéstől az egészen tág, befogadó, rugalmasig. Susanne Magyarországra is ellátogatott több ízben, és az egyik alkalommal részt vehettem a 4 napos Leadership Maturity Framework képzésén, amiről nagyon lelkesen megírtam ezt a négy részes beszámolót. Ha érdekel a személyiség- és tudatfejlődés témája, önmagad vagy mások fejlesztése, akkor ez a cikk neked íródott.

Kezdem azzal a megállapítással, hogy semmit sem tudunk meghaladni, amit először nem tettünk teljesen magunkévá. Paradox módon tehát az egót sem, ha először nem szilárdult meg. Ezt én sem értettem egészen addig, amíg nem fedeztem fel a fejlődéslélektani modelleket, amik végigvezetnek a személyiségfejlődés egyes szintjein. Számos ilyen modell született, és ha egymás mellé rakjuk őket, akkor felfedezhetőek bennük a tudatunk fejlődésének jellegzetességei és törvényszerűségei. Ezt a fejlődést többféle módon lehet elképzelni és ábrázolni, a kortárs elméletalkotók spirálként ábrázolják. Minél érettebbek vagyunk, annál szélesebb a spirál és annál több hurkot tartalmaz.

A fejlődés során nem az alapvető emberi kihívások változnak, hanem az ezekhez való viszonyulásunk komplexitása.

A Susanne Cook – Greuter által leírt Ego-fejlődési modell is spirálisan ábrázolja a fejlődést. Állandóan mozgunk ezen a képzeletbeli spirálon három irányban: lefelé, felfelé és horizontálisan, miközben a spirál valamelyik pontján tartjuk a tudatunk súlypontját. Ez a súlypont az ego érettségének bizonyos szintje, amihez a személynek állandó hozzáférése van normális körülmények között, amikor nem állnak fenn speciális támogató hatások vagy szokatlan stressz. Ezt a szintet rutinosan használjuk válaszként az élet mindennapi kihívásaira.

Horizontális = amikor “berendezkedünk” egy bizonyos világ látásmódba és önmagunk szemléletbe, egyre jobban megértjük, egyre több ismeretünk és tudásunk lesz erről, kialakulnak új készségek.
Mozgás felfelé a spirálon = transzformáció, teljesen új perspektíva felvétele, kialakítunk egy tágabb és inkluzívabb elméletet (látásmódot) önmagunkról és a világról
Mozgás lefelé a spirálon = átmeneti vagy tartós regresszió az életkörülmények, stressz vagy betegség hatására

Evidens tényként kezeljük, hogy a felnövésünk során folyamatosan változik az, ahogyan értelmet adunk a világnak. Amikor látunk egy gyereket elbújni úgy, hogy becsukja a szemét, akkor felnőttként értjük, hogy ő nem érti, hogy attól még mi látjuk őt, hogy ő nem lát minket, és tudjuk, hogy majd “kinő” ebből a világértelmezésből, meghaladja. A világ továbbra is valamilyen, de a gyerek másképp értelmezi 3 évesen, és teljesen másként 6 évesen. A felnőttséghez ezután legtöbbször azt társítjuk, hogy elértük a “csúcsát” annak, ahogy a világ jelenségeinek értelmet adunk. Pedig nem. És most nem arról beszélek, hogy állandóan tanulunk valami újat, mert ez tudásgyarapítás (a horizontális mozgás). Léteznek olyan fórdulópontok, amiktől mintha az egész világ körülöttünk megváltozna, mintha másként adnánk értelmet ugyanazoknak a dolgoknak, amik addig is léteztek (vertikális mozgás).

A fejlődéslélektani modellek általában megegyeznek ezekben az alapvető feltevésekben:

  • az emberi potenciál kibontakozását írják le az egyre mélyebb megértés, bölcsesség és hatékonyság irányába
  • a fejlődés logikus sorrendben történik, minden következő szint magába foglalja és megahaladja az előző szintet (amikor a gyerek megtanul járni, attól még nem felejti el mászást, csak már nem azt fogja használni elsődleges reakcióként egy adott helyzetre)
  • a fejlődési szintek egyre komplexebbek, így egyre jobban vagyunk képesek kezelni általuk a gyorsan változó és egyre összetettebb világot
  • a tudatszint határozza meg, hogy mi az, amit egy ember képes észrevenni és tudatosítani, ennél fogva leírni, beszélni róla, művelni, befolyásolni és megváltoztatni
  • a fejlődési szintek ideális állapot leírások, senkire sem vonatkoztathatóak teljes mértékben
  • a fejlődés a személy és a környezete kölcsönhatásának következtében jön létre, nem kizárólag az egyik vagy másik hatására. A fejlődés lehetőség, ami bátorítható és segíthető megfelelő támogatással és kihívásokkal, de sohasem garantált, hogy valóban megtörténik. A fejlődés lehetősége opció, és senki sem kényszeríthető rá. Minden embernek joga van pontosan ott tartani, ahol éppen tart, és annak lenni, aki.

Nem sokkal a tanfolyam előtt költöztem a barátnőm és a férje házába és a konyha falon óriás betűkkel a következő idézet látható: ​

Úgy gondolom, hogy arra az ENGEDÉLYRE van szükségünk mindennél jobban, hogy kibaszottul ott lehessünk, ahol éppen vagyunk, amikor éppen ott vagyunk. (Jamie Varon)
I think we all need more, than anything, is this PERMISSION to be wherever the fuck we are when we are there. (Jamie Varon)

Ez volt Susanne fő üzenete is a 4 napos tanfolyam alatt. Hogy csakis azzal tudunk dolgozni, ahol éppen vagyunk, és először is ezt kell tudni otthonossá tenni. Na de ehhez jó látni, hogy honnan hová haladunk egyáltalán.

Mi az ego?

Az egonak többféle definíciója létezik, különböző elméletalkotók picit másként határozzák meg. A latin “ego” szó “én“-t jelent. Az ego-t az ember élete során alakítja a környezettel folytatott dialógusban (interakcióban). A spirituális hagyományok az ego-t legtöbbször az Istentől elkülönült én-érzetre értik. A köznyelvben gyakran az önzőséggel vagy büszkeséggel azonosítjuk az ego szót, azt is szoktuk mondani, hogy valaki “egoista”. A Freud, a pszichológia atyja szerint az ego az ösztön-én (amire vágyok, aminek megtételére az ösztönök sarkallnak) és a felettes-én (amiről azt gondolom, hogy a környezetem elvárja tőlem) között helyezkedik el, és a kettő közötti feszültséget hivatott egyensúlyban tartani. Ez azt jelenti, hogy az ego a személyiségünk azon része, amely a valóságelv alapján a külvilággal való kapcsolatot, valamint a belső egyensúlyt szabályozza. Susanne a fejlődéslélektani modelljében az ego-t tágabb értelemben használja, és leírja fejlődését egészen a megvilágosodásig. Az ego-ra mint központi feldolgozó egységre tekint. Elméletében az ego funkciója értelmet keresni és értelmet adni a jelenségeknek. Az, hogy értelmet adunk a minket ért ingereknek egy állandó és megszüntethetetlen funkciónk, ami velünk van az anyméhben, amikor feldolgozzuk a beszűrődő ingereket, és megvan akkor is, amikor nagyon cizelláltan magyarázzuk, hogy miért a mi elképzelésünk a helytálló. Az egónk segítségével folyamatosan fenntartunk egy stabil identitást azáltal, hogy kiszűrjük azokat a megfigyeléseket és információkat, amik nem egyeznek a fenntartott én-képpel. Ebből kifolyólag, ami az egyik személy számára értelmes, az egy másik számára teljes értelmetlenség lehet, mivel különböző én-képeket próbálnak fenntartani.

Az ego rendszerez, integrál és “megemészt” MINDENT, aminek tudatában vagyunk az egész életünk során.

Amikor az éppen aktuális világlátásunkat valami megzavarja, akkor hajlamosak vagyunk ignorálni ezt a zavaró tényezőt, hogy biztonságosan annál maradhassunk, amit ismerünk. Minél nagyobbnak érzékeljük a veszélyt, annál inkább próbáljuk bebetonozni magunkat abba, ahogy aktuálisan a dolgokat értelmezzük. De az élet újra és újra kihívások és lehetőségek elé állít minket, amikre reagálhatunk egy tágabb perspektíva kialakításával (új szintű megértéssel), megmaradással ugyanabban, vagy összehúzódással és hátrálással (regresszióval). Ez nem azt jelenti, hogy a szenvedés szükséges a fejlődéshez, csak annyit, hogy gyakran kísérő jelensége a változásnak. Már Albert Einstein is megállapította, hogy a problémák nem oldhatóak meg azon a szinten, ahol keletkeztek.

Új felismerésekre juthatunk a belsőnk megfigyelése, baráti beszélgetések, terápia, meditáció által és – sokkal többször mint gondolnánk és olyan módokon, amiket senki sem ért – egyszerűen abból kifolyólag, hogy élünk. (Ken Wilber)
Insight can be facilitated by introspection, by conversations with friends, by therapy, by meditation, or – more often than not, and in ways that absolutely nobody understands, – simply by living. (Ken Wilber)

Természetes hierachia

A fejlődési szintekben való gondolkozás nem egyenlő az alá és fölé rendeltség megteremtésével a szintek között, ugyanis a szintek természetes hierachiába rendeződnek. Ha az idősíkra fektetve nézzük őket, akkor a korábban használt fejlődési szintekre épülnek a később kifejlesztett szintek. Ugyanolyan természetes hierarchia áll fenn köztük, mint például az atomok és molekulák között. Az atomok molekulákba rendeződnek, de hiába egy magasabb rendeződési forma a molekula, az atomok nélkül nem létezne. A fejlődési szintek ugyanúgy ágyazódnak egymásba mint az orosz matrioska babák. Nem jobb vagy rosszabb egyik a másiknál, egyszerűen mások.

A korábban kifejlődött szintek nem tudják igazán felfogni a későbbi szintek értékeit, csak a későbbi szintek tudják értelmezni a korábbiakat!

A fejlődési szintek ismerete úgy általában (nem csak Susanne Cook-Greuter modelljére értve) azért hasznos, mert árnyaltabb gondolkodást önmagunkról tesz lehetővé, nagyobb képbe ágyazva tudjuk értelmezni a viselkedésünket és döntéseinket, ettől több együttérzést tudunk tanúsítani magunk és mások iránt is. Az együttérzésnek pedig gyógyító hatása van kapcsolatainkra, boldogságunkra, testünkre, lelkünkre, mindenre.

Susanne több mint 30 éves kutatásai alapján 9 ego-fejlődési szintet írt le, amelyek tájékozódási támpontként szolgálhatnak. Azért tájékozódási támpontok, mert soha senki nincs színtisztán csak egyik szinten. Általában egyszerre több szinten tartózkodunk és egyik emberben sem nyilvánul meg egyik szint sem vegytisztán, annak minden jellemző vonásával. Ráadásul minden személyiségtípus másként használja és éli meg a szinteket és ha ez még nem lenne elég, akkor teljesen más szinten lehet a súlypontunk a magánéletben és máshol a karrierben, valamint élethelyzettől függően is váltogathatjuk őket.

Következzen a szintek rövid áttekintése:

Susanne Cook Greuter által kidolgozott Ego-fejlődési szintek

Minden vastag vonal markáns változást jelent, ahol teljesen más világszemlélet alakul ki. A konvencionális és posztkonvencionális világszemlélet közti váltást foglalja össze a következő ábra:

Susanne Cook Greuter: Az egyre növekvő önmegkülönböztetés és egység felé haladás íve

Nem az a lényeg, hogy minél komplexebb szintet érjünk el, hanem hogy elegendő flexibilitással tudjuk váltogatni a helyzetnek megfelelően azokat a szinteket, amik rendelkezésünkre állnak, valamint hogy minél többet otthonossá tegyünk magunk számára. Minden tudatfejlődési szint tartalmazza a boldogságunk egy esszenciálisan fontos komponensét, ezért tagadni bármelyik szintet mindenképp egyensúlytalansághoz vezet. Azért írom, hogy tagadni, mert kihagyni nem lehet őket, így csak a letagadásuk marad.

A csavar ebben az, hogy ésszel nagyon könnyű felfogni az előző bekezdés igazság tartalmát, viszont nem feltétlenül tudjuk működtetni a mindennapi életben és nem gondolni, hogy valahová el kell jutnunk az életünkben. Ehhez el kell érni ugyanis minimum a 4/5-ös Individualista szintet (posztkonvencionális világszemléletet) a gondolkodásunkban, amelyikből az életet már nem feladatnak értelmezzük, hanem inkább táncnak. Itt már be tudjuk fogadni azt a koncepciót, hogy nem a cél elérése a fontos, hanem a folyamat. Ez a váltás a jelentésadásban nem feltétlenül jön létre attól, hogy megnézünk egy Alan Watts videót, bár kétségkívül az is hozhat egy ekkora fordulatot. A kognitív megértése valaminek egyáltalán nem jelenti, hogy ezt a tudást le tudjuk fordítani a mindennapi életünkbe. Susanne szerint ahhoz, hogy egy szint valóban bekerüjön az életünkbe be kell “juttatni a testbe” nyaktól lefelé is.

Susanne megfigyelései szerint körülbelül 5 év amíg egy felnőtt egy új tudatfejlődési szintre tud lépni ha megfelelőek a körülmények és a személy nyitott a változásra. Minimálisan egy évbe tellik, hogy egy jól kialakított fejlesztő program által a résztvevők egy szinttel elmozduljanak. És még akkor is, ha ezt megtörtént, nem lehet tudni, hogy a képzés segítette a vertikális mozgást a fejlődési spirálon, vagy egyik a sok támogató tényező közül az egyén életében. Jelentős életesemények, vagy szimplán a belső képesség a fejlődésre mind szerepet játszanak a vertikális mozgásban.

Amit fontos tudni, hogy semmit sem tudunk elengedni, amit először nem tettünk magunkévá, amit először nem birtokoltunk teljesen. Tehát

nincs identitás elengedés, mielőtt teljesen ne azonosultunk volna az identitásunkkal, nincs beleolvadás az egészbe, amíg nem éltük meg a különállóságunkat.


Ami jön a következő részekben:

  • a “furcsaság mutatóról” (weirdness index)
  • az egyes szintek rövid bemutatása
  • az ellentétpárokról és hogy ezek feloldhatatlansága miként fejleszti a komplex gondolkodást
  • a fejlődéselméletről céges környezetben
  • a tesztről, ami által megállapítható az egofejlődési súlypontunk

Olvasd el a második részt ITT.


A beszámoló alapjául szolgáló tanfolyam: Leadership Maturity Framework
Vezette: Susanne Cook – Greuter és Paddy Pampallis
Bővebben a tanfolyamról: http://www.verticaldevelopment.com/
A modellről angol nyelven: Nine Levels Of Increasing Embrace In Ego Development
Magyarul elérhető anyagok az Integrál Akadémia oldalán: Susanne Cook Greuter egofejlődés teóriája

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0