Az önmegvalósítás nagyon sokszor olyan dolgok megvalósításáról szól, amikkel kapcsolatban nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért pont azt akarjuk csinálni, vagy miért lesz jó azt csinálni.
Egyszerűen csak arra vezet az út… Ezt viszont valahogy meg kell emészteni a „gondolkozó” részünknek is, akinek ez nem nagyon tetszik. Egy ilyen döntésképtelenségi állapotban írtam meg a következő bejegyzést.
Nem kell logikus magyarázatot adnom arra, hogy miért akarok megalkotni valamit. Belül egy hang azt mondja, hogy „Na…. győzz meg engem arról, hogy az elképzelésed jó, és akkor elhiszem….. gyáva kukac. Hogy akarod így sikerre vinni az ötletedet, ha még saját magadat sem tudod meggyőzni arról, hogy jó az, amit csinálsz?” Olyan érzésem van, hogy ezt a belső bírát nem tudom meggyőzni semmivel sem, mert a győzködésemben van az ereje. Iszonyatosan furfangos és eszes. Nincs olyan indok, amit ne tudna kifordítani, ha más nem marad, akkor a teljes nihilizmust hozza fel, amikor megkérdőjelezi a létezést és annak értelmét. És erre két válasz van. Vagy elhiszem, hogy semminek sincs értelme, vagy azt mondom, hogy a létezésnek van értelme. Nincs bizonyíték egyikre sem. Tetszésemnek és céljaimnak megfelelően hiszek hol az egyikben, hol a másikban. Ha alkotni akarok, akkor elhiszem, hogy a létezésnek és mindennek benne van értelme, ha elveszni akarok, akkor azt mondom, hogy semminek sincs értelme.
Van az a mentális réteg, ahol észérvekkel fel lehet építeni egy stratégiát és megindokolni, hogy egy bizonyos irányba való haladás miért jó és van a egy másik út, ahol nem kell indok, ahol elég az, hogy azért akarok arra menni „mert csak” és kész.
Ha ezt leállok megmagyarázni, már veszítettem. A versenyzés halvány árnyékától már veszítek. Nincs az az indok, amivel ki tudnám játszani a logikus magyarázatokat követelő mentális részemet. Iszonyatosan okos, nagyon gyorsan tanul, a tényeket ügyesen forgatja vissza, jó a logikája, ügyesen kapcsolja össze az információkat. Esélytelen kicselezni….. esélytelen versenyezni vele.
Nem tudom megmagyarázni, hogy miért lesz jó, amibe bele akarok fogni. Illetve vannak indokok, de mindegyikre tudok találni minimum egy ellenindokot is, MINDEGYIKRE.
Ha meg akarom magyarázni, hogy ez miért lesz jó, el se kell kezdenem, mert a magyarázatok sorolásával és cáfolásával el leszek pontosan addig, ameddig okafogyottá válik az ötlet.
Csak akkor tudok „nyerni”, ha nem versenyzem a racionális elmével. A racionális elme fő hozománya nem az, hogy kitalálja MIT CSINÁLJAK, mert ahhoz a világ túlságosan sok változós rendszer, és képtelenség végigvenni az összes opciót, majd megkeresni a legkedvezőbbet .
A racionális elme fő funkciója kitalálni hogy HOGYAN hozzam létre azt, amiről „csak úgy” eldöntöttem, hogy megteszem. A racionális elme nem a megfelelő hely a tanácskérésre arról, hogy a lelkem merre akar mozdulni.