Sokat foglalkozok mostanában a felelősségvállalással. Nekem így önmagában, minden körítés nélkül a “felelősségvállalás” az esetek 90%-ban valami nehezet és negatívat jelent. Nagyon sokszor a tehetetlenség, elsülyedés, menekülés érzése is kíséri számomra.
 
Az olyan helyzetben, ahol kimondva vagy kimondatlanul jelen van egy “tettes” és egy “áldozat” és én a tettes oldalon állok és felelősséget kellene vállalnom a tettemért, a legtöbbször a megsemmisülés érzésébe ragadok bele, vagy a bűntudatba, vagy az ijedtségbe. Ezek közül EGYIK SEM hozza meg a helyzet feloldását.
 
Többször volt már olyan érzésem is, hogy nincs meg bennem “valami”, ami kellene ahhoz, hogy felelősséget vállaljak egy ilyen helyzetben. Például a bátorság, vagy “tökösség”, vagy kellő felnőttség.
 
Amikor falhoz vagyok szorítva a felelősség kapcsán sokszor felhozom a “de én is elveszve érzem magamat!” indokot. Vagy azt, hogy nekem is fáj valami és ezért bántok. Az “áldozatot” nem hatja meg ez, hiszen őt érte éppen valami sérelem, és én azt kérem tőle, hogy empatizáljon velem először, és majd utána bocsánatot kérek őszintén. Egészen addig, ameddig ez nincs meg, maximum fejből, kötelességből kérek bocsánatot, csak hogy ne legyen még nagyobb baj.
 
Egy egész önismereti füzetet (a poszt végén linkelem) írtam a felelősségvállalás szeretetteljes oldaláról, mert az, amiről eddig írtam az nem szeretet és ilyen felállásban nagyon nehéz vállalni a felelősséget.
 
Az “áldozattól” hiábavaló elvárni, hogy empatizáljon. Ez teljesen meddő várakozás. Az viszont, hogy én “tettesként” empátiára vágyok sem egy elhibázott és teljesen kifacsarodott igény, hanem nagyonis helye van (és nem azt jelenti, hogy ki akarnék bújni a felelősség allól). Ennek újabb rétegeit fedte fel előttem a Testvérek féltékenység nélkül könyv, amelyikből meg lehet tanulni egy olyan belső szülő attitűdöt, amelyik nem küldi el a benned lévő “tettest” elgondolkozni a tettein a szobába és várni, hogy megbánással térjen vissza a helyzetbe. Ez a legtöbb esetben nem azt eredményezi, amit el akaruk vele érni. A felelősségvállalásnak ugyanis meg kell ágyazni, hogy tényleg szívből tudjon jönni. Senki sem lehet belekényszeríteni, illetve bele lehet, de az további érzelmi köröket fog létrehozni.
 
A Testvérek féltékenység nélkül könyvből: “A büntetés talán képes arra, hogy átmenetileg megállítsa az egresszort, hosszú távon azonban csak tovább rontja a testvérek kapcsolatát. Az agresszornak ezzel okot adunk rá, hogy ellenséges érzései legyenek a testvérrel szemben, hiszen neki köszönheti a büntetést. Az áldozat pedig kevésbé lesz biztonságban ezek után, ha egyedül marad a testvérével.”
 
Határokat lefektetni rendben van – ebben a családban nem verekszünk (hacsak nem egyeztek meg mind a ketten, hogy játékból verekedtek). Nem használhatod a másikat a dühöd levezetésére, stb. az agresszort büntetni, az áldozat oldaára állni szülőként viszont további viszályokat teremt. Ez nagyon nehéz koncepció és nekem sem jön zsigerből.
 
A családállításban a rendeződés egyik pontja, amikor a tettes és az áldozat találkoznak, aminek fontos oldó pontja az, hogy a tettes vállalja a felelősséget a tetteiért. Néha már az is nehéz, hogy egyáltalán ránézzen arra, ami történt. Ma reggel csináltam egy állítás magamnak, amelyikben egy ilyen dinamika jelent meg. Tettesként azt éreztem, hogy legszívesebben kifutnék a világból, ahelyet, hogy egyáltalán ránézzek az áldozatra. Ez nem gyávaság az én szememben, hanem énerő hiánya, valamint nagyon gyenge kapcsolódás a szívhez (ahol megtörténhetne a helyzet feloldódása). Valamint a tettes és áldozat szerepek kiosztása is gátja a feloldódásnak abban az esetben, ha a tettes a rossz, az áldozat meg a jó ebben a játékban. Egy csomót dolgoztam ebben az állításban azon, hogy először a tettest “alátámasszam erőforrásokkal”, valamint hogy az egészről leemeljem az előre leosztott szerepeket. Pontosan azt csináltam a tettessel, amit ilyen helyzetekben én az áldozattól szoktam várni (a tettes igényei rendben vannak, csak az irány van tévesztésben, mert nem az áldzatnál van az, amit a tettes keres). A végén megszületett bennem tettesként egy őszinte mondat: “Azért téptem ki belőled, mert nem találtam az én ugyanilyenemet. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked. Eltévedtem.” És utána a tettes gyógyító energiát adott az áldozatnak, kapcsolatot teremtett vele, tartotta.

Ha inkább negatívnak és nehéznek érzed az attitűdöd a felelősségvállalás kapcsán, akkor pont neked írtam a Szeretetteli felelősségvállalás önismereti füzetet. 

“Nagyon tetszett benne a gyakorlat, amivel rá lehet nézni az ellenállásra a felelősségvállalás témájában, nagyon klasszul meg lehet vele dolgozni a kérdést, problémát. Van egy-egy olyan mondat,ami úúgy betalál. Rámutat, hogy mi a bántó öntudatlan nézőpontom és átalakítja egy szeretetteljes, jót akaró nézőponttá, amiből egyfajta biztatás jön.” (Márti)

A Shop szekcióban találod itt: https://onmagunklenni.hu/product/szeretetteljes-felelossegvallalas/

Vagy összecsomagolva kedvezményesen az Üvegfal e-bookommal itt: https://onmagunklenni.hu/product/valentin-napi-szeretet-csomag/

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0