Amióta elkezdtem önismerettel, önfejlesztéssel, pszichológiával és spiritualitással foglalkozó aktivitásokba belefolyni – előadások, workshopok, ilyen jellegű könyvek, online tanfolyamok, konferenciák és még sorolhatnám, óhatatlanul szembejött a ‘megvilágosodás’ témája, mint az emberi lét legmagasabb, legvégsőbb létállapota, amiért misztikusok és az elhivatottak ilyen-olyan módszerekkel és gyakorlatokkal kitartóan tesznek. A megvilágosodás megjelenik a jóga tradíciókban, a meditáción alapuló vallásokban (mint például a buddhizmus), de említik jelenkori filozófusok is, mint például Ken Wilber és az ő integrál szemléletére alapozott integrál pszichológia. Én magam is sokszor kijelentettem bizonyos helyzetekben, hogy ‘megvilágosodtam’, amikor valami nagyon nagy tudati áttörést éreztem és valami esszeciális tárult fel hirtelen előttem. Azt érzem, hogy bár ez a megvilágosodás érzés nem ugyanaz, mint amit mondjuk Buddha megélt, vagy Jézus, vagy még páron mások, mégis az élmény alap struktúrája ugyanaz. Valamire ráébredek, ami azelőtt is jelen volt, csak én nem láttam, nem voltam rá tudatos. Az igaz, hogy nem lazulok ki végleg a személyiségemből, vagy nem szűnik meg a karmám, vagy nem érzem azt, hogy többé nem térek vissza a földre emberi testben, de valószínűsítem, hogy ezek csak egy nagyobb, sokkalta átfogóbb és sokkalta tudatosabb részei a mini-megvilágosodásaimnak.
Nemrég egy beszélgetésben kijelentettem, hogy nem akarok megvilágosodni és úgy érzem, hogy az életemnek nem ez a célja. Egyébként is azt mondják a megvilágosodásról, hogy nem lehet jelen célként, mert úgy soha nem érhető el, a kijelentésemmel csak annyit akartam kifejezni, hogy nem akarom, mert fogalmam sincs, hogy mi az és nem kapcsolódik hozzá öröm. Olvastam már róla leírásokat, de azok nagyon megfoghatatlanok, leginkább azért, mert akármennyi leírást is olvasok a fagyiról, amíg nem kóstolom meg, soha nem fogom tudni miről van szó. Csak az a baj, hogy a megvilágosodást nem árulják a sarki fagyizóban, szóval kicsit nehezebb ‘beszerezni’ és megkóstolni. Meg az is igaz, hogy mindig úgy képzeltem, hogy a megvilágosodás érdekében sokat kell meditálni, mint ahogy kolostorokban teszik, és a meditációhoz valahogy még nem sikerült megtalálnom az utamat. Ha pedig valami nem okoz örömet, akkor kétlem, hogy a megvilágosodás számomra elérhető vele.
Kezembe került nemrég OSHO önéletrajza. Pár évvel ezelőtt olvastam OSHO könyveket, és mindig is tetszett az észjárása, de most ez az életrajzi könyve extrán megszólít és olyan dolgokat mond a megvilágosodásról és az ahhoz vezető útról, ami megfogható számomra, ami örömteli, ami érthető (nekem). Főleg az fogott meg, hogy a megvilágosodáshoz vezető utat nem lehet elmondani egy másik embernek, nincs olyan, hogy valaki ezen végigment és ha te pont ugyanazt fogod csinálni, akkor ugyanoda jutsz, mint ő. A megvilágosodáshoz vezető út ugyanis teljesen egyéni minden ember számára, mert különböző módon vagyunk kondicionálva, más életvitelünk van, más tradíciókból jövünk, más a múltunk, más a természetünk. Azt is írja, hogy a megvilágosodáshoz vezető út, olyan mint a madár röpte a levegőben. Nem hagy nyomot maga után, az út teremtődik és tűnik is el azonnal. Szóval Buddha és végig röppent rajta és maximum az tanulható el tőle, hogy ez lehetséges, de a konkrét lépések nem biztos, hogy egy az egyben ugyanoda vezetnének el mindenkit.
Ahogy olvastam a könyvet végül rájöttem, hogy mégiscsak van bennem egy igyekezet a megvilágosodás irányába, mindenkiben teljesen természetesen jelen van, csak különböző tudatfejlődési fázisainkban ezt másként éljük meg vagy más neveken hívjuk. Egy alap szinten az életben maradás van mögötte, és ahogy kielégül ez a vágy, további dimenziók nyílnak meg. Megjelenhet az önkifejezés vágyában, az önmegvalósításra való vágyban, vagy abban az igyekezetben, hogy egész egyszerűen boldog szeretnék lenni. És ezek egy ponton még tágabbra nyílnak és megjelenik a vágy, hogy eggyé váljak az egész létező és nem létező mindenséggel.
OSHO-t ‘Bhagwan’-nak szólították. Nem csak őt, hanem Buddha-t és Mahávirát is, akik szintén megvilágosodtak. Állítólag. Felesleges kutatni, hogy tényleg megvilágosodtak-e vagy nem, mert nem ez a lényeg, hanem pusztán az, hogy rendelkezésünkre áll egy ilyen lehetőség (is). A bhagwan szó szabad fordításban azt jelenti, hogy ‘az áldott‘, aki hazatalált, aki megtalálta önmagát, aki szembetalálkozott önmagával. Csak úgy záporozik rá a boldogság és az áldás. Ebben az értelemben pedig a megérkezés, a hazatérés az, ami boldoggá és áldottá teszi az illetőt. A bhagawan nem fokozható tovább. Az ember ennél már nem lehet istenibb, vagy istenebb az istennél. Nem teljesítményre utal, hanem az illető (isteni) természetét jelöli. Az embernek ugyanis eszerint a felfogás szerint nem kell istenné válnia, mert már eleve az, csak ezt fel kell ismernie. És ez a megvilágosodás élménye lényegében. Ebből a megfogalmazásból is látszik, hogy az önismereti piacon fellelhető technikák is pont ugyanezt célozzák, csak más kiterjedésben, mint amit a megvilágosodást keresők. A folyamat alap váza ettől még ugyanannak látszik.
Érdekes mozaik kocka ebben a ‘bhagwan’ szó eredete. Különböző tradíciókban kicsit más jelentést társítanak hozzá, de szerintem a hinduk találták meg ennek a teljesen megfogható, földi alapját. A hinduizmusban ugyanis az eredeti szótő, a bhag azt jelenti „vagina” a bhagwan pedig azt jelenti „az, aki a világegyetem vagináját használta arra, hogy teremtsen” – vagyis a teremtő. Szerintem ez zseniális! A hinduknak van is erre egy szimbóluma – a shivalinga, ami egy vaginából kiemelkedő hím nemi szerv. A hinduk szerint minden teremtés szükségszerűen a férfi és a nő találkozásából ered. És ahogy nézem ez igaz a teljesen földi szintektől egészen az isteni teremtésig mindenre, mert csak a kiterjedés változik, a lényeg nem. Ez az információ morzsa kapcsolódott össze a fejemben azzal, ahogy OSHO leírja, miként zajlott a megvilágosodás felé vezető útja. Nagyon sokat meditált, önsanyargató életet élt, nem volt semmi tulajdona, alig evett, alig ivott, úgy kellett jóformán életben tartani őt, mert minden erejét és figyelmét a megvilágosodás elérésére fordította. Aztán egyszer csak abbahagyta a keresést és leállt minden erőfeszítéssel, mert rájött, hogy milyen felesleges minden igyekezet. Hét napig úgy élt ezután, mint bárki más – mint a többi ‘normális’ ember. És a hetedik napon, ebben a teljes ellazulásban és belelazulásban egyszer csak megvilágosodott. OSHO azt mondja, hogy a nap, amikor elérte a megvilágosodást egyszerűen csak azt jelenti, hogy rájött, nincs mit elérni, nincs semmi, amit tenni kellene érte. Rájött, hogy semmiféle fejlesztésre nincs szüksége senkinek, mert már eleve mindenki és minden tökéletes.
Amikor ezt elolvastam, összekapcsolódott a fejemben a két információ – hogy ugyanaz a történés, ami a szexben is megnyilvánul játszódik le állandóan, még a megvilágosodásban is! Ha a létezést magát női minőségnek azonosítom be, egy univerzális méretű vaginának (ahogy a hinduk is meglátták), akkor a megvilágosodásra tett kísérletek lényegében az ebbe a vaginába való behatolás aktusa. Az akarat, a keresés, a cselekvés, egy bizonyos irányra tartás a fallosz. És ez a fallosz próbál összekapcsolódni a vaginával. Így jutottak el a hinduk a shivalinga szimbólumához. És mivel női testem van, pontosan tudom, milyen érzés az, amikor egy fallosz be akar hatolni. Ismerem azt, milyen vonzódni hozzá és azt is, hogy milyen a végsőkig ellenállni, hogy behatoljon, vagy ha bent is van, nem megadni magamat. És ismerem azt is, milyen teljesen megnyílni, nem csak a testemmel, hanem a lelkemmel is. Biztos vannak ennek az élménynek számomra felfedezetlen minőségei is, de bizonyos formáit már volt szerencsém megélni. Szóval a sok megvilágosodást kereső és kutató ember jön a fallikus energiával és be akar hatolni a kozmikus vaginába, ahol a végtelen gyönyör van és ahol ráébrednek igaz természetükre. Amit pedig ott találnak, annak szerintem a földi leképződése az anyai méh, mert a nagyon magas anyai minőség képes azt az érzetet adni, hogy teljesen tökéletes vagy úgy ahogy vagy, bármilyen is legyél. Így teljesen érthető számomra, hogy miért mondják azt, hogy a megvilágosodást nem lehet elérni, mert már eleve meg vagyunk világosodva, ugyanis ezekről már most is van tapasztalásunk csak ezt a tapasztalást lehet tágítani, új dimenziókba emelni.
Bár OSHO elmondja, hogy igazából a ‘feladás’ volt a kulcs, ugyanakkor hozzáteszi azt, hogy a végsőkig elmenő igyekezet nélkül sem ment volna. Mert mit adsz fel, ha nem is csináltál semmit? Szóval valahogy a kettő egyben a kulcs, ezek a megfelelő időben egymásba fordulása. A férfi sem tudna behatolni a nőbe, ha nem lenne merevedése, tehát ha nem fejeződne ki benne a nagyon erős akarás, viszont akkor sem tud behatolni, ha ezt az akarást nem tudja elengedni és maga a behatolás válik céllá. A cím pedig úgy jutott eszembe, hogy ha van a fizikai létben a megerőszakolás intézménye, akkor ennek kozmikus szinten is kell létezni, tehát a létet is lehet erőszakolni az igyekezetünkkel. Már nem tudom hol, de valahol olvastam, hogy a szerek használata is ‘erőszak’, mert a sejtek kényszerítve vannak, hogy kiadják a titkaikat. Például az LSD tud kiváltani nagyon erős tudatalatti tartalmak feláramlását, és persze ennek megjelenik az ellenpólusa is, az egységbe való bepillantások. Hát… be lehet hatolni mindenféle módon, ez tény és egyik sem rossz, mert mindegyik az egyéni út része. Hiszen OSHO is jóformán életeken át ‘erőszakolta’ a létet 🙂
Számomra ezek az információk most iránytűként vannak jelen, egy fokkal megfoghatóbb így a megvilágosodás témája, meg az is, hogy én ezzel mit akarok csinálni és hogy igazából, mit is keresek benne. És nem utolsó sorban látom benne a nagyon erős párhuzamot azzal, hogy én miként is vagyok a szexualitással és a saját testembe való behatolással. Nagyon izgi… főleg az, hogy bárhogyan is próbálom ezt a kérdést eltolni magamtól, valahogy mindig szembejön.
Fontos tudni, hogy ez az írás erősen az én saját szemléletemből és életutamból fakad. Remélem, hogy a gondolat ébresztés célját betölti, de semmiképp sem gondolom azt, hogy megfejtettem a létezés titkát vele. Csupán hozzátettem egy mozaik darabot az egészhez.