A napokban felbukkant a Facebook falamon egy kép sorozat, ami annyira felzaklatott, hogy első nekifutásra azonnal tovább görgettem és próbáltam elfelejteni. Aztán még sem ment ki a fejemből,
és visszakerestem, majd megpróbáltam nem elfordítani a tekintetemet és elbírni azokat az érzéseket, amiket felhozott bennem. Végül nagyon értékes megélésben volt részem. A képek a jegesmedvék levadászását ábrázolták.
Amikor hagytam, hogy a képek hatására megjelenjenek bennem az érzések teljes nagyságukban, akkor elsőnek a szomorúság jött nagy dózisban, utána az ijedtség, a félelem, majd végül a düh is.
SZOMORÚSÁG
Nehéz látni és szembesülni a halállal és ez az érzés nagyon sokrétű. Vajon miért ráz meg egy jegesmedve halála? Azért, mert feleslegesnek érzékeltem a halálát, nem egyenrangú küzdelemben halt meg és azért is, mert az ő halála emlékeztet az összes többi halállal való szembesülésemre az életemben.
Ha emberek halnak meg, az nem okoz ökológiai katasztrófát, az állatok kihalása annál inkább. És ez a tény emlékeztet a saját halandóságomra, arra hogy az egyensúlytalanság a természetben bármikor okozhatja az én kipusztulásomat.
IJEDTSÉG
Teljesen lebénított annak az érzete, hogy nem tudok tenni jóformán semmit sem. Ez a medve bevégezte az életgörbéét, semennyi elhullajtott könnycsepp nem fogja visszahozni. A fényképek alá egy kommentelő a következőket írta: „Mit tudunk ennek érdekében tenni, hogy ne történjen ilyen? Mert ha nincs javaslat, akkor szerintem értemét veszti a poszt, mert maximum szörnyülködni tudunk, az meg nem sokat segít.” Ebben a tudatállapotban találom magam én is nagyon sokszor az ökológiai hírek hallatán. Inkább elzárkózom tőle, mert olyan méretűnek érzékelem a problémát, ami ellen nem tudok elég gyorsan és elég látványosat tenni. Nekiállhattam volna kigúglizni, hogy hogyan lehet megmenteni a jeges medvéket, de fél óra múlva garantáltan elöntöttek volna a témával kapcsolatos információk, aminek kapcsán még összezavarodottabb lettem volna, még nagyobb méretűnek láttam volna az egész masinériát, és még tehetetlenebbnek éreztem volna magam.
DÜH
A büszke vadászok láttán olyan mértékű düh jött föl bennem, hogy egy pillanatra szentül meg voltam győződve arról, hogy ha valaki puskát adna a kezembe rögtön lelőném azokat a vadászokat, a szemet szemért, fogat fogért elv alapján. Ha ők nem lennének, akkor máris nyugodtabb hely lenne a világ. Vagy ha valaki hatalmat adna a kezembe, akkor betiltanám a medvék vadászatát az egész világon és elrendelném a védelmüket. Milyen következményei lennének egy ilyen döntésnek?
A TELJESEBB KÉPRE TÖREKEDVE
Bármennyire is igaznak és teljesnek éreztem ezeket az érzéseimet, a témának van több másik aspektusa is. Első körben elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán nem ismerem a vadászok belső világát. Soha nem beszélgettem el személyesen azokkal az emberekkel, akik a képeken feszítenek. Nem tudom, mi a belső késztetésük a jegesmedvék vadászatára, nem tudom milyen céllal teszik. Egyáltalán nem tudok róluk semmit, csak egy képet látok róluk, ami alapján elöntenek a belső fantáziáim. El tudom képzelni, hogy jó érzés lehet győzedelmeskedni a természet ereje felett, talán ez elfeledteti azt, hogy mennyire ott van a halál mindenhol és mindenben és egyáltalán nem tudjuk kiszámítani, hogy mikor csap le.
Második körben kíváncsi voltam, hogy vajon ennek a témának mi a társadalmi szintje? Van a jegesmedve vadászatnak irodalma? Cikkek, amik arról szólnak, hogy miért jó ezt csinálni? Fórumok? Közösségek? Van….. Találtam egy cikket, amit a GDPR törvény miatt itt az EU-ban nem tudtam megnyitni, de már a címe is sokatmondó: Polar bear hunt is a dream of a lifetime (A jegesmedve vadászat egy életreszóló álom). Beleolvastam egy fórumba is, ami a kanadai medve vadászatának van szentelve. A vadászok siker történeteket osztanak meg egymással, gratulálnak egymás teljesítményéhez, fotókat osztanak meg, segítik egymást tanácsokkal. Olyan mint a Facebook, csak egy számomra teljesen idegen témában. Rengeteg érzelem volt azokban a bejegyzésekben, közösség érzés, összetartás. Eszembe jutott az az elképzelésem, hogy ha hatalomra kerülnék, akkor egy tollvonással betiltanám a medve vadászatot. Ezt a fórumot nézegetve rájöttem, hogy ezt megtorlás nélkül nem tudnám megtenni, hiszen figyelmen kívül hagynám azt a sok erőt, ami a vadaszatban BENNE VAN, azt a sok tesztoszteront, amit a férfiak itt élnek ki, azt a sok félelmet, amivel ilyen módon küzdenek meg. Ez a „szar” kiborulna máshol, biztos, hogy nem párologna el.
A vadászat kérdése felhozta bennem a saját „vadászatom” kérdését. Jegesmedvéket ugyan nem lőttem le, de csibemellet eszek, ha megkívánom. Nekiállnék megkövezni egy másik embert, miközben én sem vagyok „tiszta” a témában? Nem is tudom azt mondani, hogy holnaptól leállok a húsevéssel, mert nem fogok. Már próbáltam, nem ment, bár jócskán visszafogtam a fogyasztását. De akkor is… az életem 35 éve során jópár állat vére tapad a kezeimhez, elég csak visszagondolni a jó kis disznóölésekre, meg hurkatöltésre a nagyinál.
A keresgélésem közben rábukkantam egy weboldalra is, amelyik a totem állatokkal foglalkozott. Ez a szöveg fogadott:
Tudd, hogy a dolgok körülötted ebben a pillanatban is a megoldásuk felé haladnak. Csak egy kis iránymutatás szükséges ehhez tőled.
-A jegesmedve
A jegesmedve emlékeztet téged arra, hogy milyen erős vagy. Azért jött, hogy segítsen felnőnöd azokhoz a kihívásokhoz, amik az életedben vannak, függetlenül attól, hogy mennyire megfélemlítőek. A jegesmedve emlékeztet arra is, hogy túl tudsz élni olyan környezetben is, amely másoknak nem kedvező. A jegesmedve talán azért is jöhetett az utadba, hogy utat mutasson neked a földi élet és a szellemek világa között és hogy megmutassa, hogyan közlekedj könnyedén ezek között.
Ha jegesmedvét látsz az álmodban: Azt jelzi, hogy belső felébredés történik benned. Ez az aspektusod ellen fog állni a csapásoknak és elég bátor lesz, hogy ne adja meg magát a problémáknak. Az álomban megjelenő jegesmedve gyakran utal arra, hogy az életkörülményeidben javulás fog beállni.
További asszociációk a jegesmedvéhez: csapás, világosság, kommunikáció, halál, védelem, álmok, érzelmek, kitartás, önelemzés, útmutatás, újjászületés, feltámadás, bosszú, magány, erő, átalakulás.
Forrás: https://www.spirit-animals.com/polar-bear-symbolism/
Nagyon erősen hatott rám ez a szöveg, mert egybecsengett azzal, amit a képek kapcsán megéltem, ahová a gondolkodásban eljutottam és erőt adott a jelenlegi élethelyzetemhez is. Ez a szöveg nem talált volna meg engem, ha nem eredek a fotók nyomába és nem hagyom, hogy a felbukkanó nehéz érzések vigyenek a hullámaikon.
Megoldást én sem tudok a helyzetre, viszont tudom, hogy a legbékésebb út, ha valamilyen módon hozzá tudok járulni ahhoz, hogy egyszer feleslegessé váljon a jegesmedvék vadászata.
A KÜLÖNBÖZŐ NÉZŐPONTOK FIGYELEMBE VÉTELE – INTEGRÁL SZEMLÉLET
Az integrál szemlélettel Ken Wilber munkájára utalok (kortárs amerikai filozófus és író), aki munkáiban nagyon sokat foglalkozik a tudat fejlődésével, összevetve mindazt, amit eddig erről a témáról az emberiség megtudott. Ebből a szemléletből fakad az a több perspektívából nézés egy problémára, amit a cikkben felvetettem.
Egyéni belső – mi az én megélésem, mi lehet a vadász belső megélése, mi a jegesmedve megélése?
Egyéni külső – mi történt valójában, mi a jelenség külsőleg megfigyelhető fizikai aspektusa?
Kollektív belső – a vadászat körül kialakult kultúra, közösség, közös vélemény erről és hitrendszer, a vadászat generációkra visszanyúló szokásrendszere, totem állatok tisztelete
Kollektív külső – hogyan ágyazódik a téma a nagyobb rendszerekbe?