Amikor megfordul a szerep szülő és gyerek között – a gyerek kényszerül arra, hogy gondoskodjon a szülőről, akkor a gyerek elveszíti a gyerek státuszát (és valójában a szülőt is). Eltűnik számára az érzelmi támasz és minta, nem lesz kire támaszkodnia, felnéznie, nem lesz kitől töltődni és szeretetet kapni. Olyan, mintha a szülő elrabolná a gyerekkorát.
A megfordult szerepeknek egy másik nehéz vetülete az, hogy amikor a szülő elvárja (legtöbsször tudattalanul), hogy a gyerek az érzelmi támasza legyen, akkor a gyerek szinte biztosan kudarcra van ítélve ebben az igyekezetében, mert bármennyire is próbál helytállni, esélytelen, hogy a szülőt meg tudja tartani. A szülőnek ugyanis valójában nem a gyerek támaszára van szüksége, hanem nagyon sokszor a saját szülőjének támaszára, a partner támaszára, vagy más felnőtt támaszára (pl. segítő szakember), és nem utolsó sorban önmaga támaszára. A gyerek ilyenkor a kudarc érzését magával cipeli felnőtt korában is, általában túlzott felelősség érzetet és bűntudatot érez és folyamatosan olyan kapcsolatokba lép bele, ahol ismét megélheti ugyanezt – hogy nem elég, amit ad.
Amikor a szülő a gyerek fizikai szükségleteiről gondoskodik, viszont érzelmi szükségleteit figyelmen kívül hagyja, akkor a gyerek szinte láthatatlannak éli meg magát, és megtanulja, hogy az ő érzései nem számítanak. A szülő érzései szerint definiálja magát – ha el tudja érni, hogy a szülő jól érezze magát, jónak érzi magát, ha a szülő rosszul érzi magát, akkor rossznak éli meg magát a gyerek is.
“Ha a szülő inkább azzal okoz fájdalmat, amit nem tesz meg, semmint azzal, amit megtesz, az összefüggés a felnőtkori problémák és az ilyen jellegű ártalmas hatások között nagyon nehezen ismerhető fel. A problémát csak tetézi, hogy ezek a szülők sok esetben maguk is oly sok bajjal terheltek, hogy szánalmat ébresztenek.”
Ez a két dolog viszont nem összetévesztendő. Az, hogy a szülő maga is sérült nem kissebbíti a felelősségét a mulasztásaiban, abban, hogy nem volt eléggé jelen érzelmileg a gyereke számára, és hogy ezzel megnehezítette a gyereke érzelmi fejlődését. A gyerekkori sérülések és traumák feldolgozásához mindenképpen szükséges, hogy a gyerek felnőtt korban lássa, hogy attól, hogy a szülő maga is sérült, neki még joga van a saját fájdalmához, nehezteléshez, dühéhez.
Forrás: Susan Forward – Mérgező szülők
Ingyenes összefoglaló videó sorozat a könyv alapján: https://onmagunklenni.hu/visszanyert-elet/
Hírlevél feliratkozás
Történetek az érzésekről, belső vívódásokról, sikerekről, a környezetünkről, kapcsolatokról, pénzről, a nőiségről minden egyenesen az email fiókodba!