Szerző: Pőcz Adriana | jan 6, 2016 | Élet
A minap gondolkoztam el azon, hogy vajon miért lúgozom addig a vágyaimat, amíg végül el nem foszlanak teljesen? Az ugrott be, hogy amikor gyerekkoromban valamire vágytam, akkor rendre a címben említett kis hasonlattal vetettek véget a vitának a bölcs felnőttek, mondván, hogy amit szeretnék az mekkora képtelenség.
Milyen kis egyszerű mondat, ami generációk során milyen hatékonyan fojtotta bele a
gyerekekbe a szülők számára érthetetlen, értelmetlennek tűnő és időnként esetleg ezért bosszantó vágyaikat. Elfogadtam én is, mert ez egy olyan kifejező kép, amire az akkori fejemmel már nem tudtam több érvet felsorakoztatni, hogy miért is vegyék komolyan az én vágyamat. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | jan 4, 2016 | Élet
Egészen a mai napig hihetetlen módon elítéltem magamban azt a részemet, amelyik a segítés kapcsán megéli a dominanciát. Persze ameddig ezt a részt elítéltem, nem tudtam ránézni. Lapult a sötétben, amitől én jólesően azt érezhettem, hogy nincs is. Na persze… Valamiért olyan érzésem van, hogy a két nappal ezelőtti posztom – Tánc a határon – nyitott meg bennem egy ajtót, amin ez a rész most kijött a fényre. Abban a posztban írtam a tiszteletről és a segítség nyújtás határairól és emlékeztettem magamat arra az élményre, amikor a tökéletes középpontból nyújtottam segítő kezet. Ez az attitűd szöges ellentétben áll azzal, amit magamban találtam. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | jan 2, 2016 | Élet
Vedd észre, hogy bármire képes vagy! De ahhoz, el kell indulnod azon az úton, ami oda vezet, ahová el szeretnél jutni. Pontosan tudod, mit akarsz, pontosan tudod, mit kell tenned, ahhoz, hogy célba érj, majd kitűzz egy újabb célt. Megvan a fantáziád, ami bármit képes kitalálni és kivitelezni. BÁRMIT! Erről már számtalanszor tanúbizonyságot tettél, csak préseled magadat folyamatosan a “Nem vagyok elég jó” dobozba. Gyerek ki végre ebből a dobozból!!!! Jó szolgálatot tett neked, nem véletlen, hogy bele kerültél, de most már nincs indokod többé benne lenni. Tégy meg mindent, hogy olyan légy, amilyennek elképzeled magadat, mert nem is tudnád elképzelni, ha eleve nem lenne megadatott neked, hogy teljesüljön. Ez így működik. INDULJ, ÁLMODJ, nagyokat, bátrakat, színeseket, tarkákat, meredekeket, nagy kihívásokat és aztán indulj neki a hegynek.
Szerző: Pőcz Adriana | jan 1, 2016 | Élet
A szenvedésről mindig azt gondoltam, hogy azt magától senki sem választja. A szenvedés valami olyasmi, amit ránk oszt az élet, a sors, a karma, de az biztos, hogy nem én választom. Talán büntetés valami rosszért, amit megtettem és most bűnhődnöm kell. Ha tehetném, nem szenvednék, ha tehetném, lerövidíteném a szenvedést, ha tehetném, nem is akarnék szenvedni egyáltalán. De tényleg így van ez?
Van egy sík ahol nem. Van egy hely, ahonnan látni a szenvedés másik arcát is. Egyszer egy állításban részese lehettem ennek a síknak. Egy nő élete tárult fel előttem, amit egy szomorú tragédia pecsételt meg. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | dec 19, 2015 | Élet
Hát kérem szépen, megfigyeltem és most leírom neked, hogyan kell aktívan csinálni a címben leírt életérzést, hogy biztos legyen az eredmény. Úgy érzem, hogy mesteri szintre fejlesztettem magamban ennek a tudását és most itt az ideje elárulni a titkos receptet. Eddig „tudattalanul” oktattam ezt a környezetemnek, azzal ahogy viselkedtem, gondoltam most tudatos szintre emelem és nyíltan elkezdem oktatni és ezután jöjjön, aminek jönnie kell….
Először is meg kell alapoznod az egész rendszert azzal, hogy szinte mindenért magadat okolod. A viselkedésedet, gondolataidat, érzéseidet és persze a tökéletlenségedet. Nem, még a globális felmelegedés ténye sem kerülheti el ezt a számotvetést. Igen, még azért is te vagy a felelős, mert ha kevesebbet járnál autóval, többet bicikliznél vagy gyalogolnál és nem lenne hűtőd, ami folyamatosan fogyasztja az áramot, akkor hozzájárulhatnál a saját kis részeddel ahhoz, hogy a föld ne a veszte felé rohanjon.
(tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | okt 20, 2015 | Élet
A hétvégén suliban voltam és hazafelé menet észrevettem egy hajléktalant az utcán. A szokásos kinézete volt. Rongyokon és karton dobozokon ült, hogy ne fázzon, sötét, piszkos ruhája volt, kócos haja. Viszont volt egy részlet, ami azonnal feltűnt nekem…. könyvet olvasott. És nem is akár milyet! Amikor közelebb mentem láttam, hogy a kezében egy Harry Potter könyvet tart. Azonnal eszembe jutott ez a varázslatos világ, amiben mozognak a lépcsők, beszélnek a képek, lehet tanulni a varázslást és bármiben fellelhető egy szövetséges segítő társ. Kétszáz méterre tőle, az Erzsébet híd alatt, egy teljesen más látvány tárult elém. A hajléktalanok berendezett lakosztálya, ahol élénken folyt a beszélgetés. Itt nem olvasott senki sem, viszont erős volt a közösségi szellem. Ha el kellett volna döntenem, hogy melyik hajléktalan fog előbb kikerülni az áldatlan körülmények közül, azt hiszem, hogy a Harry Pottert olvasó hajléktalanra szavaztam volna. Reméltem, hogy megérzi a könyvből, hogy csodák vannak és hogy akár vele is megtörténhetnek. (tovább…)